Bizonyos vagyok benne, hogy Vladimir Nabokov Lolitáját a legtöbb irodalomszertő elolvasta, vagy legalábbis tervezi. A történet (a pedofil férfi reménytelen küzdelme a tiltott szerelemmel) viszont még az előtt is ismert, aki nem is olvasott soha semmit, még az újságok elől is fejvesztve menekül. Hogy ez utóbbit miért tettem hozzá? Mert a most bemutatandó fércmű - és egész biztos nem tudatosan - éppen a soha semmit nem olvasó, televízió és azon belül is a butító bulvár hatására tévézombivá nevelt csoportot célozta meg.
Lakatos Levente bulvárújságírót felkapta egy itthon értelmezhetetlenül sikeres, normális művet szökőévenként is alig gondozó Ulpius-ház nevű szennykamion. Levink úgy értelmezte ezt a hirtelen jött babusgatást, hogy bármit kiírhat magából, az eladott példány akkor is meghaladja az egymilliót, ha rosszat ír. És mintha tényleg ez lett volna a célja, valóban egy szennyet sikerült összehoznia, amit aztán először a világról igen keveset tudó tinilányok, majd a magát értelmesnek valló szülő is a kezébe vett a mindenhová pofátlanul odaterpeszkedő médiakampány hatására.
 |
| Ugye, milyen "értelmesen" tud nézni? Na, ilyen a könyv is. |
Na, de foglalkozzunk is a könyvvel is: a Barbibébi sztorija, stilisztikája és úgy egyáltalán egésze is olyan felháborítóan ostoba, hogy jobb érzésű, ízléses ember tényleg messzire elkerüli. Adott egy tizenhét éves, szilikoncsöcsökkel felszerelt ostoba leányzó, akinek valamiért élete értelme, hogy minél többen járjanak benne a szó leggusztustalanabb értelmében is. Főleg úgy.
Úgynevezett legjobb barátját a könyv negyedénél elárulja, pontosabban annak homoszexualitását tárja mindenki elé, hogy saját maga egy pár percre "leleplezővé" váljon. Ez a legjobb barát aztán segít drága főhősünknek kideríteni, hogy ki akarja megölni (egyrészt ez volna a könyv egyetlen pozitív cselekedete, másrészt mi inkább a fejét csapdosnánk az asztalhoz, és már nem először), aztán kibékülés, öribari. Rózsaszínnel leöntve, persze.
Undorító, felháborító fércmű egy felkapaszkodott bértollnoktól, aki egész biztosan hitelesen tudja leírni az újságírás és úgy en bloc egymás elárulásának, hátba szúrásának leggyomorforgatóbb részleteit is. Nyilván, aki a bulvárban "dolgozik", sokszor műveli, naponta többször is, csak azt nem értjük, ezt miért kell megosztani. Tényleg nem vagyunk könyvégető fasiszták, de ez a könyv nagyon keményen tűzérett. Meneküljünk előle!
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése